Százéves Cukrászda - Gyula

látnivalók Gyulán

Százéves Cukrászda - Gyula

A Százéves cukrászdát 1840-ben rendezte be első tulajdonosa, Salis András. Napjainkra eredeti bútorait restaurálták, további termeket rendeztek be, és kialakították a szabadkéményes cukrászmúzeumot. Maga az épület az 1801. évi tűzvész után tétesült. 1839-ig gyógyszertár működött benne. Erre utal a sarokterem falában található homokkőkép, amelyen a kígyóját tálkájából etető Hygia volt restaurálható.

A cukrászdát 1840-ben alapította Salis András cukrászmester.Salis András 1841-ben vette feleségül Reindhardt János német gyulai cipész lányát, akinek rokona, Reinhardt József 1854-ben átvette a cukrászdát. Reinhardt József 1887-ben bekövetkezett halála után özvegye, Kontúr Róza vezette tovább az üzletet 1900-ig.

Segédje, Balaskó Béla 1900 és 1907 között vitte tovább a hagyományokat. Az ő segédje, Lázár János 1907 és 1924 között gondoskodott a Reinhardt Cukrászda hírnevéről, majd özvegye, Lázár Jánosné 1947-ig működtette tovább. Ekkor szintén segédjének, János Imrének adta át az üzletet egészen 1984-ig. Nem lévén leszármazottja 74 éves korában eladta a városnak és azóta önkormányzati tulajdon. 1952-ben nevét megváltoztatták Százéves Cukrászdára.

A ház copf és empir stílusú elemekkel épült, de magán viseli a korai klasszicista jegyeket is. A díszítő festések által meghatározott termekben korhű és eredeti biedermeier berendezési tárgyak láthatóak. 1840-ből maradt fenn a sarokterem fali polcállványzata, a két aranyozott favázával, és a fedeles cukorkásüvegekkel, valamint a régi edényeket őrző vitrines pult is. Mivel a cukrászda mindig is közösségi hely volt (a boltozatok közepén feltárt falképek töredékei bizonyítják) az 1984-1986 közötti helyreállítás során igyekeztek a reformkori hangulatot visszaidézni. Főként a 6-7 fős asztalok jellemzőek a cukrászdában. Nagy kincse a cukrászdának egy hasábszekreterben elhelyezett 32 sípos géporgona, amelyet Josef Hain bécsi mester készített 1819-ben.

Az egykori cukrászműhely helyén cukrászmúzeumot rendeztek be korabeli eszközökkel, amelyek egyedi látnivalót nyújtanak az országban. 2004-ben a cukrászda életében egy jelentős felújítást hajtottak végre, hogy továbbra is a legértékesebb gyöngyszeme maradhasson a Dél-Alföldnek és ez a csodálatosan szép cukrászda egyedi, különleges élményt nyújtson vendégeinek.

A másfél századon át változatlanul megmaradt cukrászda saroktermének berendezése műemlék, az ebből nyíló két szalont az eredeti mintájára, biedermeier bútorokkal rendezték be. A cukrászda ma is a XIX. század közepének világát idézi. Bár a korral öregszik, a neve Százéves marad. Korábban (száz éven át!) ugyanaz volt a neve: a XIX. század közepétől tulajdonosáról Reinhardt cukrászdának hívták.
Nyitva tartás:
November 1– március 31.:kedd–vasárnap: 10-18 óráig,
Április 1–október 31.:hétfő-vasárnap: 10-22 óráig

Forrás: gyulainfo.hu


  • Gyula

    Válassza úti célként az ezerarcú Gyulát! Élvezze a város szépségét, gyógyuljon fürdőnkben, pihenjen szállodáinkban és vegyen részt a sokszínű programokon! Gyula, az ország dél...



Szállások Gyulán



és környékén


Telefon: (+36) 1 255 2200
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu